Testvértelepülések
Kirchheim
Kirchheim testvérközségünk honlapja.
Paty/Ungarn - unsere neue Partnergemeinde? 2005. szept.
"Eine Partnerschaft mit Zukunft!" 2005.10.21-23.Barátaink barátok között 2005.október
Bajor-magyar kapcsolatok a Zsámbéki-medencében 2005. vége
"A barátokból társak lesznek" - Cikk a Süddeutsche Zeitungból 2006.03.22 - a 2006 márciusi Kirchheimi látogatás
Zsobok
2011. augusztus 30-án a Képviselő-testület úgy határozott, hogy testvértelepülési kapcsolatot létesít a romániai Zsobok Község Önkormányzatával. A Kalotaszegen, Szilágy megyében található Zsobok Község Önkormányzata és Páty Község Önkormányzata a két község kapcsolatainak erősítésére, rendszeressé tétele és továbbfejlesztése céljából 2011. augusztus 20-án szándéknyilatkozatot írt alá, hogy Partnerszerződést kötnek egymással.

A településen házat vásárolt Páty Község Önkormányzata, amit felújított. Majd 2018 július 7-én adták át a kalotaszegi Zsobokon a „pátyi házat”. Az ünnepélyes megnyitón részt vett: Seres Dénes, Szilágy megyei parlamenti képviselője, Szilágyi Róbert megyei önkormányzati alelnök, Gál Máté István, a Zsoboki Kulturális Egyesület elnöke, a település képviselője, illetve Székely László Páty polgármestere, Dr. Hekman Tibor jegyző, Szabó István alpolgármester és Gábor Ákos képviselő. Az ünnepségre ellátogatott Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusáról Demeter Stefánia Katalin konzul is.
Az átadás jelentőségét emelte, hogy az épület az első anyaországi önkormányzat által birtokolt erdélyi ingatlan.

Kistárkány
Páty felvidéki testvérközösségének honlapja.
2015. március 11-én a Képviselő-testület úgy határozott, hogy testvértelepülési kapcsolatot létesít a szlovákiai Kistárkány Község Önkormányzatával. A Képviselő-testület az együttműködés alapelveit meghatározó Partnerszerződést jóváhagyta és felhatalmazta a polgármestert a szerződés aláírására, mely március 13-án meg is történt.
Kistárkány község Szlovákiában, a Kassai kerület Tőketerebesi járásában a Tisza jobb partján fekszik. A község már a honfoglalás előtt lakott település volt. A honfoglalás idején Árpád fejedelem a beregi síkságon pihente ki seregével a Vereckei szoroson való átkelés fáradalmait.

Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: | +3623555531 |
hétfő: | 7.30 - 18.00 |
kedd: | 7.30 - 16.00 |
szerda: | 7.30 - 16.00 |
csütörtök: | 7.30 - 15.30 |
péntek: | 7.30 - 12.00 |
(ebédszünet: | 12.00-13.00 |
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586
Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor