Értéktár

Megkezdődött Pátyon is a Települési Értéktár megvalósításának munkája, melynek feladata összesíteni és rendszerezni a falu és környéke területén fellelhető települési és tájegységi értékeket.

A helyi értéktár létrehozásának célja, a térség természeti környezetének, szellemi, anyagi, művészeti alkotásainak, hagyományainak, összegyűjtése, bemutatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése.

Települési értéktár létrehozásának rövid ismertetője

A nemzeti értékek azonosítása az úgynevezett nemzeti értékpiramisban történik, ez lényegében egy többlépcsős rendszer, és a nemzeti érték felől közelít a hungarikumok felé.

Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése a 2012. októberi ülésén fogadta el a megyei értéktár létrehozásáról és a Megyei Értéktár Bizottság megalakításáról szóló előterjesztést. Áprilisban megjelent a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról az a kormány rendelet, amely meghatározza a bizottság létrehozásának és működésének szabályait.

A rendszer első lépcsőfokán a települési értéktárak helyezkednek el.

I. A települési értéktárat a települési önkormányzatok hozhatják létre, fakultatív feladatként, kétféle módon:

1./ önálló települési értéktár bizottságot hoznak létre,

2./delegálják a feladatot a település területén működő, már korábban is nemzeti értékek azonosítását, gondozását végző állami, települési önkormányzati, egyházi vagy társadalmi szervezet által fenntartott intézményt, szervezetet vagy azok szervezeti egységeire, vagy a településfejlesztésben tevékenykedő külső területfejlesztési, vidékfejlesztési szervezetre.

(A fenti gondolatmenetből kiindulva Pátyon a Páty Faluközösségért Alapítvány Kuratóriuma kapta ezt a feladatot, Értéktár felelősének Czentár Lászlót nevezte meg az Önkormányzat vezetése.)

II: A létrejött települési értéktár bizottság a KT-től jóváhagyást, vagy elfogadást kap az összetételére, és elfogadja annak Szervezeti szabályzatát.

III. A bizottság társadalmi munkában dolgozik, évente egyszer beszámol a KT-nek.

IV A bizottság megkezdi munkáját, vagy általa vagy külső javaslatok alapján folyamatosan tölti az értéktárat.

V. Egyes érték esetén kiemelheti azt és a megyei értéktárba küldi ajánlásokkal. Valamely nemzeti érték felvételét a települési, tájegységi értéktárba bárki kezdeményezheti a polgármesternél. A tartalmi és formai követelményeket a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 6. §-a és 1. számú melléklete tartalmazza.

A települési önkormányzatok a gyűjteményt megküldik a megyei értéktár bizottságoknak, egyben javaslatot tesz arra, hogy mely értékek felvételét javasolja a megyei értéktárba.

A második lépcsőfokot a megyei értéktárak jelentik. A települések helyi jelentőséget meghaladó összegyűjtött étékeit tartalmazhatja a megyei értéktár.

Az így elkészített megyei értéktárat a Hungarikum Bizottságnak küldi meg a megyei önkormányzat.

A Hungarikum Bizottság hozza létre a Magyar Értéktárat, amely egy következő szintje az értékpiramisnak. Itt kerülnek összesítésre és gondozásra a települési, a tájegységi, a megyei és az ágazati értékek, a külhoni értékek adatai, továbbá a törvény erejénél fogva ezen értéktárba tartozó nemzeti értékek adatai.

Az értékpiramis csúcsán helyezkedik el a HUNGARIKUMOK GYŰJTEMÉNYE. A Magyar Értéktárban összesített és rendszerezett nemzeti értékek köréből a Hungarikum Bizottság választja ki a hungarikumokat, a jogszabályban meghatározott szempontok szerint.

Egy érték Települési Értéktárba kerülésére bárki tehet javaslatot. A javaslattevő a benyújtani kívánt értéket az adatlap alapján elsősorban elektronikus formában adhatja be a jogszabályok előírásai szerint az Értéktár felelősnek. Ezt a munkát Az Értéktár Bizottság a beérkezett javaslatokat megvizsgálja, kategorizálja és javasolhatja az egyes értékeknek a Megyei, illetve a Magyar Értéktárba vételét, azt követően Hungarikummá nyilvánítását.

Az értéktárba felvett értékek sora folyamatosan bővül.

Legyen sok örömünk ebben a szép és „értékes” gyűjteményben!

Czentár László

A helyi, megyei, nemzeti értékekkel kapcsolatos hatályos jogszabályok

  • 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
  • 114/2013. (IV. 16.) Kormányrendelet a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról


Nyomtatványok


Települési Értéktár Bizottság által elfogadott helyi értékek


Feldolgozásra váró értéktár lista

I. Értékek

1./Református nagytemplom

2./A református gyülekezet úrvacsora kelyhek és anyakönyv

3./I.-II. világháborús hősi emlékmű

4./Temetői kápolna

5./Splény-Várady kastély, puskacsöves díszkerítéssel elfogadva

6./Tisztartó ház-Provisori lak

7./Helytörténeti gyűjtemény

8./Új pátyi Szent Imre templom

9./Széchenyi tér, Széchenyi István szobra

10./Jeloszlop

10./Csilla von Boeselager szobra

11./Fogadó kapuk

12./Szent Imre emlékmű (Királyi pár szobortorzó, Taubert László alkotása 2003)

13./Trianoni emlékmű országzászlóval

14./Magtár

15./Veterán autók, motorok múzeuma (Majorudvar, Rákóczi u 11 volt istálló épületben)

16./1956-os emlékhely, emlékmű (2015. október 23 )

17./Öreg iskola

18./Községháza (épült 1900 évek elején)

19./Kőkeresztek (Somogyi Béla utca végén, és a katolikus temetőben)

20./Árvízszint emléktábla (1880.június 20.)

21./Horty Miklós dombormű és emléktábla ( Horty köz 2001)

22./Száraz malom (Régi tsz területén, tangazdasági időkből. Kerek kb. 6m átmérőjű.)

23./Gépállomás épülete (Régi tsz területén, Műegyetemi tangazdasági időkből.)

24./Nymfa emlékoszlop

25./Eisler Mátyás zsidó sírkert

26./Trianoni kettős kereszt

27./Milléniumi kőkereszt (Árpád u elején , óvodakert, a Milléniumkor állítva )

28./Hajcsárok hídja ( Fenyves alatti földút kőhíd, kőbe vésve: Építete Gál István bíró 1809-1899?)

29./Régi jellegű lakóházak (Faluközpontban több helyen)

30./Sírkövek a temetőkben ( 1800-as évekből kezdve református és katolikus temetőben)

31./Pincehegyi borospincék elfogadva

32./Emlékpark I. vh elesettek emlékére

II. Egyéb épületek, romok, maradványok

1./Öreg Óvoda 100 éves épülete (Iskola u.18.)

2./Nagykocsma régi fogadó épületrészei (Kossuth u 1)

3./Majorudvar megmaradt kőfalrésze (Rákóczi u 11)

4./Iskola u száraz malom falmaradványai (Iskola u 3.)

5./Körtemplom (Hegyi-dülő)

6./Kozárom puszta

III. Természeti értékek

1./Fenyves (Pátyi pihenő erdő, kiránduló hely, a mellette elterülő dombokkal)

2./Főkútforrás (Régen bővizű, forrás volt)

3./Pincehegy látképe az előtte elterülő Nagyréttel (Nagyréten pihenőhely, és emlékmű)

4./Mézes-hegy ( Volt kőbányával geológiai látnivaló, panorámával)

5./Nagy-Kopasz (Csergezán Pál kilátó 360m)

6./Jegenyefasor (Levendula utca folytatásában telepítve 1920-30,Tangazdasági időkben)

7./A Sasfészek tó

8./Füzes patak és Békás patak

9./Emlékfasor ( A 2015 októberi 4-es testvérvárosi találkozó emlékére Kincsem-közben ültetve)

10./Kozárom-i horgásztó

Polgármesteri Hivatal:

2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.

Tel.: +3623555531
Fax: +3623344540

e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu


Ügyfélfogadás:

Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 08.00 - 12.00 
13.00 - 16.00
Péntek: 08.00 - 12.00

Polgármesteri Hivatal:

Ügyfélszolgálat:

Kossuth Lajos u. 81.

Tel.: +36 23 555 531

Hétfő: 7.30 - 18.00

Kedd, szerda: 7.30 - 16.00

Csütörtök: 7.30 - 15.30

Péntek: 7.30 - 12.00

(ebédszünet: 12.00 - 13.00)

Pénztári nyitvatartás:

Hétfő: 13:00-17:30

Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30

Péntek: 09:00-11:30

Községüzemeltetés(PVK):

Tel.: +36308382879

+3623343994

Web: http://pvk.hu
email: pvk@pvk.hu


Rendészet: 
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.

email: rendeszet@paty.hu

Körzeti megbízottak

Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586

Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281


Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105

Gyepmester

Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378

Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231

2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor