Átadták a Hagyományok Házát
Menczer Tamás országgyűlési képviselő és Székely László polgármester átadták a Hagyományok Házát péntek délután. Az államtitkár kifejtette, hogy örömmel jön és segít minden közösségnek, akik erre számítanak. Székely László polgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar népi kultúra nem muzeális dolgok gyűjteménye, hanem megtartó erő.


A nyitóünnepségen felléptek a Pátyolgató Óvoda ovisai Pergel Zsuzsanna vezetésével, a Pátyi Pitypang Gyermek Tánccsoport, a Bocskai István Általános Iskola diákjai (Tiebl Bori, Hajda Bogi, Csincsák Dani, Scaricamazza Máté, Tarr-Péterffy Zoltán, Gebri Botond), valamint Danhauser Zoltán tanítványai. A műsort levezette Kristó Sarolta, önkormányzati képviselő.

Emlékezetes: 2019-ben Pályázati és önkormányzati forrásból felúították a Kossuth utca és a Kincsem köz sarkán álló Hagyományok Háza. A teljes kívül-belüli felújítás során, többek között új tetőt, nyílászárókat és mosdót kapott az épület első része.
A Kormány idén további 60 millió forint forrást biztosított az épület befejezéséhez. Az épület hátsó részét lebontották, majd teljesen újjá építették, amiben helyet kapott egy felszerelt konyha kemencével, valamint egy tágas, nyitott közösségi térrel bővült a ház.
< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586
Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor