Elkészült Pátyon a Kemenes Cukrász Manufaktúra
Községünk határában január 21-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Menczer Tamás a térség országgyűlési képviselőjének jelenlétében átadták az ország egyik legdinamikusabban fejlődő cukrász-vállalkozásának új üzemét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Menczer Tamás a térség országgyűlési képviselője átadta a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. minden igényt kielégítő, új üzemét. Az ünnepségen részt vett még többek között Joó István kormánybiztos, a HIPA vezérigazgatója; Székely László polgármester; dr. Budai Gyula miniszteri biztos.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Az a beruházás, az a fejlesztés, ami most itt Pátyon megvalósul, lehetővé teszi új piacok meghódítását, lehetővé teszi, hogy a Kemenes termékeit már ne csak országhatáron belül, hanem kívül is kereshessék és szerethessék az emberek"
Kiemelte, hogy bár kétségtelenül az óriásvállalatok adják a magyar nemzetgazdaság teljesítményének egy nagy részét, annak lelkét a hazai tulajdonú cégek képezik, ezért utóbbiak támogatása a kormányzat mindenkori gazdaságpolitikájának a szíve közepe, és ez így is fog maradni. Rámutatott, hogy az elmúlt tíz évben a kormány 1108 hazai tulajdonú vállalat beruházását támogatta, összesen 580 milliárd forint értékben, aminek nyomán 2300 milliárd forintnyi beruházás és körülbelül 14 ezer munkahely jött létre.

Kemenes-Barta Edith a cég ügyvezető igazgatója beszédében rámutatott, hogy több mint háromezer megrendelés teljesítenek naponta és megköszönte a Magya Kormány támogatását, amit a fejlesztéshez nyújtott.
A magyar családi tulajdonban lévő Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. franchise-rendszerben 9 cukrászdát üzemeltet és már 300 partnert szolgálnak ki, ezzel a fejlesztéssel pedig a nemzetközi piacra is ki szeretne lépni.
A Kemenes Cukrász Manufaktúra 2011-es alapítása óta egy kis családi vállalkozásból mára egy több, mint 70 főt foglalkoztató üzemmé, az ország egyik legkorszerűbb cukrászati gépeivel felszerelt sütödéjévé vált és folyamatosan fejlődik.


< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586
Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor