HÉSZ MÓDOSÍTÁS, IKERHÁZ STOP
A jelenleg hatályos helyi építési szabályzat több részterületét érintő módosításának egyeztetési eljárása megtörtént, ezt követően a Képviselő-testület a módosító rendeletet május 24-én elfogadta. A módosításnak lényegi eleme, hogy a település jelentős részén a második lakó rendeltetés létesítésének ezentúl feltétele, hogy az építési telek mérete érje el az adott övezetben előírt minimális telekméret dupláját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy néhány extrém nagy telek kivételével új ikerházak építése nem lesz lehetséges, ez egyaránt vonatkozik a település már beépült és még beéptítetlen területeire.

A módosítás az építhető épületek méretét nem érinti. Az elfogadott módosítással az Önkormányzat a lakosságszám gyors növekedését kívánja fékezni, lassítani. A módosításhoz kapcsolódó partnerségi egyeztetési eljárás, ahol a HÉSZ módosítás tervezete ismertetésre került, még tavaly ősszel lezajlott. A végleges módosítás figyelembe vette a partnerségi egyeztetési eljárás során a Képviselő-testület által elfogadott véleményeket, valamint az államigazgatási
egyeztetési eljárás során előírtakat.
Dr. Bencze Gergő János alpolgármester
< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586
Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor