Mézeshegy: a tulajdonosok igénybejelentését várja az Önkormányzat
A képviselő-testület júliusi döntése értelmében - meglévő épület esetében – a lakó rendeltetés biztosításával összefüggő folyamat újabb szakaszba lépett. Az Önkormányzat várja azon tulajdonosok jelentkezését, akik a folyamatban részt kívánnak venni. A pontos feltételekért olvassa el alaposan felhívásunkat!

FELHÍVÁS
Tisztelt Mézeshegyi Tulajdonosok!
A Képviselő-testület 2024. évben szándéknyilatkozatot fogalmazott meg, melyben a Mézeshegy területén a meghatározott feltételek együttes teljesülése esetén a lakórendeltetést is lehetővé tevő helyi építési szabályzat módosítási eljárást megkezdését vállalta. A helyi építési szabályzat módosítását előkészítő telepítési tanulmányterv elkészült, melynek a Képviselő-testület által elfogadott végső változatát jelen felhívással egyidejűleg közzétesszük.
Az önkormányzat várja azok jelentkezését, akik megfelelnek a Képviselő-testület által meghatározott alábbi feltételeknek:
- vállalják egy - a már elkészült telepítési tanulmányterv általános fejezeteire alapozó - „Egyszerűsített telepítési tanulmányterv” elkészíttetését a saját ingatlanjukra (ennek pontos költsége a kérelmek beérkezését követően határozható meg);
- tudomásul veszik, hogy a zártkerti ingatlanuk környezetében az infrastruktúra ellátás nem felel meg a belterületi ellátottság követelményeinek, és annak kiépítése az Önkormányzattól nem is követelhető;
- vállalják 5.000,- Ft/m2 hasznos alapterület után számított összeg - később meghatározott határidőig történő - befizetését;
- az ingatlanuk legalább 6 méter széles útról megközelíthető;
- az ingatlan tulajdonosa vagy közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. § (1) bek. 1. pontja szerint „közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér”) legalább 2019. augusztus 28. óta az ingatlanon lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,
- az érintett ingatlan az ingatlan-nyilvántartás szerint rendezettnek minősül.
A kérelem mellékleteként benyújtandó egy jogosultsággal rendelkező építész tervező által készített alaprajzi felmérés, műszaki leírás és tervezői nyilatkozat, mellyel a szakember igazolja a tárgyi ingatlanon álló épület megfelel a lakó rendeltetésű épületekre vonatkozó országos előírásoknak.
A helyi építési szabályzat módosítása iránti igényük jelzéséhez a felhívás mellékletei között található kérelem formanyomtatvány használható. A kérelmet a következő módon lehet benyújtani:
- papír alapon kitöltve személyesen az ügyfélszolgálaton vagy postai úton (2071 Páty, Kossuth utca 83.);
- elektronikus úton az e-papír alkalmazás segítségével.
A kérelmeket a szükséges mellékletekkel együtt 2025. augusztus 4-től október 31-ig lehet benyújtani!
A fenti időszakban az eljárással kapcsolatos kérdéseik esetén a település főépítésze és munkatársai a rendelkezésükre állnak.
< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor