Nyári napközis gyermektábor tizedszer
Az idei évben jubilált a települési önkormányzat támogatásával megvalósuló nyári napközis gyermektábor, hiszen immáron 10. alkalommal került megszervezésre a Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Általános Iskolában.

A napközi a szünidő első napjától 2024. augusztus 22-ig, 43 munkanapon át várta és fogadta a gyerekeket, s ezáltal segítette azon szülőket, akik munkájuk miatt gyermekük felügyeletét másként nem tudták megoldani. Ugyanakkor segítség azon gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű családoknak is, ahol a gyermekek ingyenes étkezésben részesültek.
Évről-évre a Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Általános Iskola ad otthont a tábornak, s az intézményben dolgozó pedagógusok, pedagógia asszisztensek gondoskodnak a gazdag programokról, az önkormányzattal kötött szerződés alapján.
Az idei évben két alkalommal bűnmegelőzési előadást tartottak a Budaőrsi Rendőrkapitányság munkatársai a gyermekek aktív közreműködésével. Az életmentés alapkövetelményeit is megismerhették a gyerekek nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is. A lézerharc mindig kiemelt programként szerepel a tábor idején, de készítettek sütinyalókát, karkötőt és gyöngyékszereket is a gyerekek. A szervezett foci, az udvaron elhelyezett trambulin a mozgásában túlfűtött gyermekek részére nagyon hasznosnak bizonyult, s így a délutáni filmvetítést már nyugalomban, kissé megfáradtan élvezték a gyerekek. Természetesen belefért egy kis nassolás is, gyümölcs, fagyi, vagy éppen popcorn.

Köszönetünket fejezzük ki a közreműködő pedagógusoknak, valamint azon fiataloknak, akik közösségi szolgálatukat, vagy éppen nyári gyakorlatukat végezték a napköziben, s így segítettek naponta 35-40 gyermek napjainak színesebbé tételében.
Az önkormányzat 4 millió Ft-ot biztosított a táborral kapcsolatos kiadásokra.
< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor