Rendészeti Felhívás
Ügyeljünk lakókörnyezetünk tisztaságára! A tavasz beálltával a közterületek rendeltetéstől eltérő használatának, tisztaságának ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordítunk. Az elkövetkező időszakban ellenőrizzük az ingatlantulajdonosoknál a közterületre nyúló növényzet ritkítását, valamint jellemzően a közterületen tárolt építőanyagok kihelyezéséhez szükséges engedélyek meglétét, és az abban foglaltak betartását. Ezúton is szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét, hogy a település hatályos köztisztasági rendeletében foglalt előírások értelmében, az ingatlan használójának kell gondoskodnia az ingatlanon,

illetve az ingatlan előtti közterületen - a közútig tartó felületeken - a gyommentesítési, fűkaszálási és köztisztasági feladatok ellátásáról, különös tekintettel az allergén gyomnövények írtásáról, illetve a csapadékvíz elvezető árkok takarításáról.
Az önkormányzati rendészek első alkalommal csak figyelmeztetést, úgynevezett „FELHÍVÁST” alkalmaznak, azonban ekkor a szükséges munkálatok elvégzésére határidőt fognak szabni, melyet visszaellenőriznek, és amennyiben a probléma nem szűnt meg, közigazgatási hatósági eljárást fognak kezdeményezni.
A közösségi terek, parkok folyamatos fűkaszálása és takarítása mellett, virágosítás is zajlik a községben, illetve az önkormányzati kezelésben lévő csapadékvíz elvezetésére szolgáló műtárgyak és árkok kotrása, üledékmentesítése is folyamatos.
Fontos, hogy mindannyian tegyünk környezetünk tisztaságáért és vigyázzunk épített és természeti környezetünkre.
Bízunk benne, hogy az Önök együttműködésével továbbra is a térség egyik legtisztább és legrendezettebb települései közé tartozhat községünk.
Hermann Gábor, rendészeti irodavezető
< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586
Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor