Révész Máriusz átadta a pumpapályát
Az aktív Magyarországért felelős államtitkár részvétele mellett hivatalosan is átadása került szeptember 28-án a nemrégiben elkészült kerékpáros pumpapálya, amely mellé már teljes hosszban, több sorban fák és bokrok ültetésre kerültek.

- Az a célkitűzésünk, hogy az emberek éljenek kicsit aktívabban, éljenek kicsit sportosabban – jelentette ki Révész Máriusz Pátyon a nemrégiben elkészült pumpapálya avatóján. „Fontos, hogy megteremtsük azoknak a mozgásformáknak a feltételeit amiket az emberek és a gyerekek élvezettel csinálnak – hangsúlyozta.
- Az a tapasztalat, hogy ez a fajta pumpapálya óriási siker a gyerekeknél, azoknál a gyerekeknél, akiket sok esetben alig lehet lerobbantani a telefonról, itt a pumpapályán azonban képesek megfeledkezni erről” - emelte ki Révész Máriusz, majd hozzátette: bízom benne, hogy ez Pátyon is így lesz. "Fontosak ezek a lehetőségek, hiszen 2015 óta van nettfitt mérés Magyarországon, ezért tudjuk, hogy sajnos a túlsúlyos gyerekek aránya lassan, de folyamatosan nő" – figyelmeztetett.

A nyáron már átadhattunk egy streetball pályát, korábban egy fitnesz, erősítő parkot, most pedig ezt a bringapályát, fontos, hogy a fiatalok számára is biztosítsunk sportolásra alkalmas közösségi tereket. De legalább ilyen fontos az is (és ezt külön kérném is!), hogy aztán a vigyázzanak rá és rendeltetésszerűen, másokat nem zavarva, a környezetüket pedig tisztán tartva használják – jelentette ki Székely László polgármester, aki megköszönte az Aktív Magyarországért Program támogatását.
Az Aktív Magyarország Program keretében elnyert pályázat eredményeként 197 méter hosszú pumpapálya épült. A beruházás költségvetése: 49.680.520 Ft, ebből költségvetési támogatás: 25.000.000 Ft, az önkormányzati önerő pedig: 24.680.520 Ft volt.

(Fotók: Páty Község Polgármesterének facebook oldala)
< Vissza a hírekhez
Polgármesteri Hivatal:
2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.
Tel.: | +3623555531 |
Fax: | +3623344540 |
e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu
Ügyfélfogadás:
Hétfő: | 13.00 - 18.00 |
Szerda: | 08.00 - 12.00 13.00 - 16.00 |
Péntek: | 08.00 - 12.00 |
Polgármesteri Hivatal:
Ügyfélszolgálat:
Kossuth Lajos u. 81.
Tel.: +36 23 555 531
Hétfő: 7.30 - 18.00
Kedd, szerda: 7.30 - 16.00
Csütörtök: 7.30 - 15.30
Péntek: 7.30 - 12.00
(ebédszünet: 12.00 - 13.00)
Pénztári nyitvatartás:
Hétfő: 13:00-17:30
Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30
Péntek: 09:00-11:30
Községüzemeltetés(PVK):
Tel.: | +36308382879
+3623343994 |
Web: | http://pvk.hu |
email: | pvk@pvk.hu |
Rendészet:
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.
email: rendeszet@paty.hu
Körzeti megbízottak
Pethő Mihály c. r. törzszászlós
Tel.: +36 70 502 0586
Fehér Tamás
Tel.: +36 30 494 6281
Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105
Gyepmester
Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378
Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231
2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor