Szabadságharcos nemzet

2026.03.14.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezett településünk. Az ünnepségen a Bocskai Általános Iskola 3. c. osztálya adott felejthetetlen műsort (a felkészítő pedagógus: Vázsonyi Mónika volt). Ünnepi beszédet mondott Dr. Bencze Gergő alpolgármester és Menczer Tamás országgyűlési képviselő.

- 1848 márciusában együtt álltak ki fiatalok is idősek, diákok és családos emberek a nemzet függetlenségéért egy szabad Magyarországért – emlékeztetett beszédében Dr. Bencze Gergő alpolgármester, majd hozzátette: egy nemzet ereje a közös hitben és közös célokban rejlik.

„Egy település közössége is akkor erős, ha a tagjai figyelnek egymásra, ha közösen dolgoznak a jövőért. Március 15. arra is emlékeztet minket, hogy a szabadság nem magától értetődő. A szabadságot minden nemzedéknek meg kell értenie, meg kell becsülnie és ha kell meg kell védenie. Nem csak a történelmünk során, hanem akár napjainkban is.”

Menczer Tamás hangsúlyozta: március 15-e rendkívüli jelentőségű ünnep, egy örökre elrendelt nap minden magyar nemzedék számára. "Egy megkerülhetetlen nap, egy megkerülhetetlen ünnepnap, és ez mindig így lesz, amíg egyetlen magyar is él a földön" - fogalmazott. Hozzátette, hogy ilyenkor a hőseinket ünnepeljük, akik a szabadságért harcoltak. Talán vannak, akik szerint lehet úgy élni, hogy nem vagy szabad, más dönt helyetted, de a magyar válasz az volt és az ma is: lehet így élni, csak nem érdemes.

26 48 01
26 48 02

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a magyar egy szabadságharcos nemzet, tudja, hogyan kell kiharcolni és megvédeni a szabadságot. "Ez a tudás a miénk, ezer éve gyarapítjuk, és benne is van a DNS-ünkben" - fogalmazott. A '48-as hősök bátorsága és tettei "megerősítik bennünk azt, hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon" - mondta, hozzátéve: a magyar szabadságharc titka, hogy a magyar sohasem csak magáért harcol, hanem mindig a nemzetéért. Két dolog nélkül nem tudunk meglenni, szabadság és nemzet nélkül, a szabadság mindig a nemzeté - hangoztatta.

A Bocskai István Általános Iskola 3. c osztályos tanulóinak színvonalas műsorát követően a Rézbagoly fúvószenekar vezetésével díszmenet indult a Nagyrétre, ahol településünk tisztviselői, politikai, valamint civil szervezetei elhelyezték az emlékezés koszorúit. Legvégül a Hagyományőrző Budai 2-ik Honvédzászlóalj adta elő korhű puskákkal és ágyúkkal, a képzeletbeli 1848-as "Pátyi csatát".

< Vissza a hírekhez

Polgármesteri Hivatal:

2071 Páty Kossuth utca 83.
2071 Páty Pf. 18.

Tel.: +3623555531
Fax: +3623344540

e-mail: ugyfelszolgalat@paty.hu


Ügyfélfogadás:

Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 08.00 - 12.00 
13.00 - 16.00
Péntek: 08.00 - 12.00

Polgármesteri Hivatal:

Ügyfélszolgálat:

Kossuth Lajos u. 81.

Tel.: +36 23 555 531

Hétfő: 7.30 - 18.00

Kedd, szerda: 7.30 - 16.00

Csütörtök: 7.30 - 15.30

Péntek: 7.30 - 12.00

(ebédszünet: 12.00 - 13.00)

Pénztári nyitvatartás:

Hétfő: 13:00-17:30

Szerda: 09:00-11:30 és 13:00-15:30

Péntek: 09:00-11:30

Községüzemeltetés(PVK):

Tel.: +36308382879

+3623343994

Web: http://pvk.hu
email: pvk@pvk.hu


Rendészet: 
Mobiltelefonszám: +36 30/2071 777 (minden nap reggel 7.00 óra és este 19.00 óra között). Emellett a Polgárőrség hívható minden nap este 19 órától reggel 7 óráig a +36 30 986 1286 telefonszámon, a vezetőjük Király Miklós.

email: rendeszet@paty.hu

Körzeti megbízott

Varga Letícia őrmester

Tel.: +36 30 494 6281

Pátyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Tel.: +36 20 2071 105

Gyepmester

Kincses Imre
Tel.: +36 70 626 7378

Tuncsik József
Tel.: +36 20 972 8231

2022 Páty önkormányzata - created by dwiki & szeor